Ezen a zimankós délutánon előbújtak a régmúlt gyermekkorom  télivakációs emlékei.

Még nincs 3o éve, amikor utoljára vakációztam nagyszüleimnél, a Várfalva községhez tartozó Aranyosrákoson, illetve Bágyonban. A sok minuszfokos előrejelzésekről jut eszembe, hogy bizony akkoriban nagyanyámék nemigen foglalkoztak a számokkal. Télen hideg volt, aztán 2-3 hétig olyan hideg volt, hogy a tyúkoknak meleg vizet töltöttek, hogy ne fagyjon meg túl hamar, nagyapám ösvényt lapátolt a pajtáig, az akácosból pedig a fácántyúkok  bejártak az udvarra búzamagot enni. A kutyát is elengedték ilyenkor, nehogy megfagyjon a láncon és kétszer kapott meleg ételt. Néha fagyos éjszakákon az őzek bejöttek aludni a batul almafa alá, a macskát pedig éjszakára is bent hagyták.

Senkinek nem jutott eszébe a csattogó hidegben útra kelni,  este pedig elegendő fát hordtunk be, hogy az éjszakai tüzelés miatt nehogy reggelig tüzifa nélkül maradjunk.

Reggel nagyapám korán felkelt, mentás-hecserlis (csipkebogyó) teát főzött nekünk és ágyba hozta nekünk...borospohárba.

Volt amikor  fagyos szalonnát, szárazkolbászt vagy kocsonyát reggeliztünk, vöröshagymával,  máskor pedig tejbe aprított kalácsot melegített nagyanyám.

A mindenkori téli édességünk, a kemence szélén, lassan sült alma volt, ami enyhe karamellillatot árasztott a konyhában.  

A délelőtti szórakozás a jégvirágok leolvasztása volt az ablaküvegről. Azt is sűrűn próbálgattuk, hogy odaragad-e a nyelvünk az ajtókilincshez. Volt olyan nap, hogy hamar el kellett kapni, hogy oda ne ragadjon.

Szinte minden nap szánkóztunk a kertben. Nagyanyám a saját, meg  a nagyapám  bundás lájbiját (lájbi=mellény)  kötötte rám és a húgomra, házicérnával (vékonyabb kenderkötél), nehogy megfázzunk. Úgy fel voltunk öltözve, hogy ha véleltlenül leestünk a szánkóról, gurultunk tovább a hóban.

Délután előfordult, hogy kártyáztunk Feri tatával és bizony soha nem engedte hogy nyerjünk, csak azért mert gyermekek voltunk. A győzelemért oda kellett tenni a kis eszünket. Jól emlékszem, a húgom már nagyon sokszor veszített, de tata továbbra is igazságosan játszott, még akkor is amikor a húgom dührohamot kapott.

Estefele a télikonyhában állandóan recsegett a rádió Szabad Európát kereső hangja, törökbúzafejtés közben pedig Anna mama néha politizált Feri tatával. Nem sokat értettem a beszélgetésükből de nagyanyám hangja kitartást és reményt engedett sejtetni. Lefekvés előtt, Mama fejedelmi ágyat vetett nekünk, alattunk is felettünk is paplan volt,  pattogott a tűz a kemencében s úgy elaludtunk mint a tej.

Mikor felébredtünk, kicsit fázott az orrunk, nem volt szabad kibújni a paplan alól amíg tata tüzet nem gyújtott,... és kezdődött minden előlről.

Akármilyen hideg volt kint, senki sem számolta a fokokat és soha nem éreztem, hogy bárki félt volna a hidegtől vagy bármi mástól. Az is igaz, hogy akkoriban nem fújt ilyen élesen a szél...  

Kitartást a hideg időkben,

László Tünde Réka.